Az élő előadás a legnagyobb élmény, amely a zenéhez és a színpadi művészethez köthet.
Elérhetőségek

Tom-Tom Stúdió

Telefon:
+36 1 250 31 47

Fax:
+36 1 240 24 32

E-mail:
studio@tomtom.hu

Kiemelt szerzőink

Hien

Hien

Nguyen Thanh Hien Budapesten született 1994. március 6-án vietnámi szülők harmadik gyermekeként. Hétéves koráig élt a fővárosban, majd családjával Sopronba költözött, ahol az általános iskola mellett 6 évig szorgalmasan zongorázott és 7 éven keresztül hegedült. Nagyon nagy példaképe volt Vanessa Mae, hegedűművésznő ezért a hegedű sokkal fontosabbá vált számára a zongoránál. Számtalan koncerten hegedűszólóval is fellépett, ahol a soproni szimfonikus zenekar kísérte.

Az éneklés a születésétől fogva az élete része. Szinte bárhol és bármilyen hangulatban képes dalra fakadni. A tévés tehetségkutató óta nagyon komolyan veszi a hangképzést és az énektanulást. A Megasztárban ismerte meg Csík Sanyi énekest, énektanárt (4U zenekar) akinél jelenleg is tanul. 2009-ben családjával visszaköltöztek Budapestre. Mindig is fontos dolognak tartotta a tanulást és az énekesnői, előadói pálya mellett az Elte gimnáziumában készült fel az egyetemi tanulmányokra.

Az éneklés és tanulás mellet rengeteg energiája van a mozgásra és a táncra, hip-hop táncegyesületbe járt évekig. Szabadidejét egyik legkedvesebb hobbijával tölti, a fotózással.

Debütáló albuma 2009-ben jelent meg Játék az egész címmel.

Második albumán már nem csak előadóművészként, de zeneszerzőként is közreműködik Hien. Első önálló dalához, a Not Livin' in Yesterday-hez 2011-ben klipet is forgatott.

 

Bookmark and Share  
Előadó honlapja »

Kiadványok

 
Sweet Talk
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2013-03-06
Megveszem »
 
Játék Az Egész
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2009-11-10
Megveszem »

Kapcsolódó galériák