Az élő előadás a legnagyobb élmény, amely a zenéhez és a színpadi művészethez köthet.
Elérhetőségek

Tom-Tom Stúdió

Telefon:
+36 1 250 31 47

Fax:
+36 1 240 24 32

E-mail:
studio@tomtom.hu

Kiemelt szerzőink

Up!

Up!

Az Ujvári Péter alapította UP! öttagú zenekar 1998 novemberében robbant be a köztudatba, amikor elsõ megjelent albumukról, a Sunshine Boogie–ról a rádiók és zenecsatornák folyamatosan játszották a Nap című számot és az ’50-es évek hangulatát idézõ videoklipet.

A csapat 1996-tól 2000 végéig számos élõzenei koncertet adott az ország egész területén. Mind a szakma, mind pedig a közönség arról beszélt, hogy végre létrejött egy olyan formáció, akik élõ, mégis mindenki számára érthetõ és befogadható zenét játszanak.
Az UP! zenei stílusát az alapító, zeneszerzõ és szövegíró Ujvári Péter leginkább könnyen fütyülhetõ tánczeneként aposztrofálja. A harmadik nagylemezükre 2006 novembere óta készültek.

A 2008 tavaszán napvilágot látott Mindenki táncol című kiadványra 16 dal került. A dalok és a szövegek mindegyike Ujvári Péter szerzeményei, aki a zeneszerzés mellett a végleges hangzás kialakításában is nagy szerepet vállalt. Kísérletezõ kedvüket igazolja, hogy bátran használtak olyan hangzásokat a kész zeneszámoknál, amelyek nem jellemzõek a hazai zenekarokra.


A lemez címadó dalához elkészítettek egy különleges technikával leforgatott, a ’70-es ’80-as évek házibuli hangulatát idézõ klipet.
Az album a korábbiakhoz hasonlóan ez alkalommal is nagyon változatos, vegyesen szerepelnek a gyorsabb tempójú táncolható és a lassabb, érzelmesebb dalok.

Tagok:

Ujvári Péter - ének
Dési Tamás - dob
Havas Miklós - basszusgitár
Hámori Máté - gitár
Simó Tamás - billentyű

Bookmark and Share  

Kiadványok

 
Backup
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2008-05-14
Megveszem »

Kapcsolódó galériák