Kiadónk elkötelezetten támogatja a tehetséges előadóművészeket, a kimagasló zenei produkciókat. Célunk, hogy minél több tehetséges előadónak biztosítsunk lemezhez jutási lehetőséget!
Kosár tartalma Tételek száma: 0
Tételek értéke: 0 Ft
Elérhetőségek

Tom-Tom Stúdió

Telefon:
+36 1 250 31 47

Fax:
+36 1 240 24 32

E-mail:
studio@tomtom.hu

Előadók

Caramel

Caramel

2003-ban indult el a Megasztár produkció, amely milliókat szegezett a tévé. képernyõk elé. A második szériában tûnt fel Molnár Ferenc Caramel, aki már az elõdöntõ során felejthetetlen produkciót mutatott be, így bekerült az ország legjobb tizenkét hangja közé. Három hónapon keresztül olyan zenei élményt adott a nézõknek, amelyek méltán tették õt a sorozat végén megasztárrá.

Molnár Ferenc Caramel 1982-ben született Szolnokon, de elsõ 16 és fél évét Törökszentmiklóson töltötte édesanyja, nevelõapja és három testvére mellett. Egyik öccse elvesztése jelentõs változást hozott az életében, ezért úgy döntött, saját életet kezd élni. A kezdetek azonban nem mentek gördülékenyen, hiszen csak fizikai munkát kapott. Azokban az idõkben vette meg elsõ használt gitárját, és már komolyabban kezdett foglalkozni a zenével. Késõbb egy számítógépet is sikerült beszereznie, amellyel már le is jegyezhette saját dalait.

A Megasztárban hallott daloknak is köszönheti széles rajongótáborát, hiszen egyaránt hallgatja õt a fiatalabb és az idõsebb korosztály. Sikerének másik oka Caramel közvetlensége, õszintesége és dalainak tisztasága. Caramel számára a Megasztár szólólemezt és egy szerelmet hozott: a szintén a tehetségkutató mûsorban szereplõ Bartók Esztivel.

Nyugalomterápia címû szólólemeze pedig több hétig a Mahasz lista élén szerepelt.

Egyedivé teszi a lemezt, hogy a Jégszív címû slágeren kívül minden dal Caramel szerzeménye, talán ezért is jelent mindig élményt a lemez meghallgatása. Az albumon sok vendégmûvész is szerepel: Lerch István újra hangszerelte Caramel számára a Jégszív címû számot, Ferenczi György a Majdnem mûszerész címû dalban szájharmonikázott, Balázs József zongorázott. A zenei stílusok színes palettája jelenik meg az albumon, az R’n’B-tõl, a jazz-en át a blues-ig. Reméljük, hogy Nyugalomterápia címû albuma egy sikeres pályafutás elsõ állomása, és még sok hasonló dalt fogunk tõle hallani a jõvõben is.

2006-ban, egy évvel a Nyugalomterápia után jelent meg az Újrahangolva!
A dalok a hallgatót egy, az elõzõ lemezen megismert világba kalauzolják. Fõ zenei stílusa az ’R & B’, de az elõzõ lemezhez hasonlóan Caramel itt is belekóstol más zenei világokba.
A „Ne ébressz fel” címû számában az autentikus szájharmonika betétek alkalmazásával a blues világába kalandozik el, a „Micsoda éjszaka” címû pörgõs funky nótája pedig a ’80-as évek diszkójába varázsol. Caramel néhány nótában angolul is dalra fakad, ugyanolyan meggyõzõen, mint magyarul.

Caramel tehát újrahangolt, és nem is akárhogyan.

2010-ben újabb sorlemezzel jelentkezik Caramel. A Lélekdonor egy nagyon kiforrot, színes zenei világú album.
Zenéjével és szövegeivel mindent átad nekünk, amit dalban ki lehet fejezni: saját gondolatvilágát, érzelmeit, viszonyulását saját pályájához.
A szövegek túlnyomó többsége a szerelem, szeretet témakörében íródtak, amit a lemez címadó dalában úgy összegez: A szerelem az egyetlen lélekdonor.....

Bookmark and Share  
Előadó honlapja »

Kiadványok

 
Lélekdonor
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2010-03-11
Tovább »
 
Újrahangolva
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2006-11-28
Tovább »
 
Nyugalomterápia
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2005-11-09
Tovább »